A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.
A közleményben a legfontosabb változásként említik, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek. A kedvezmény érvényesítéséhez a közjegyző rendelkezésére kell bocsátani az okirat írásbeli tervezetét szerkeszthető formában – ezt tipikusan a hitelintézet készíti -, és fontos, hogy a közjegyzőnek ne kelljen benne érdemi tartalmi változtatást végeznie.
Bővebben itt olvashat erről (forrás): 
https://jogaszvilag.hu/napi/kamara-tobb-csoportot-is-kedvezoen-erint-az-uj-kozjegyzoi-dijszabas/